2014. márciusban indult első országos iskolai programunk, az “Ébresztő-óra”. A program során önkéntes előadóink interaktív órákat tartanak szerte az országban, az UNICEF képviseletében. Az órákon gyerekjogokról, a gyerekeket érintő erőszakról, és a világban élő gyerekek helyzetéről beszélgetünk 4-12 osztályos diákokkal.
Az elmúlt pár hónap alatt több mint 1600 gyermekhez sikerült eljutnunk, 40 iskolában, és 13 településen. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több iskola jelentkezik a résztvevőnek, ez viszont azt is jelenti, hogy egyre több előadóra van szükség a program működéséhez.
Ha fontosnak tartod a gyermekek érzékenyítését mások problémái iránt, és elkötelezett vagy egy tudatos, másokra odafigyelő generáció felnevelése mellett, tarts velünk!

 

Bizonytalan a pályakezdésed? Nem találsz munkahelyet?

A 100%-ban magyar tulajdonú, Európa TOP 40 ortopédiai cége közé tartozó egri központú Sanatmetal Kft. (www.sanatmetal.hu) csípő és térd protézisek,

traumatológiai, gerinc és fogászati implantátumok és műszereik minősített gyártója és innovatőre gyakornoki pályázatot hirdet.

Keressük a jövő munkatársait, akik új tudást hoznak a cégbe, nem félnek a kihívásoktól és könnyen felveszik cégünk ritmusát.

további információk…