Öntevékeny csoportok

A Miskolci Egyetem hallgatói öntevékeny csoportokat (kör, klub, stb.) alakíthatnak tanulmányi, tudományos, közművelődési, sport és egyéb jogszabályokban megengedett célból. A megalakuláshoz legalább 10 hallgató szükséges.
Az öntevékeny csoport megalakulását a karon működő csoport esetében a kar vezetőjének, a kari Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatnak, karon kívüli vagy karközi csoport esetében a rektornak és az egyetemi Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatnak be kell jelenteni. A bejelentésnek tartalmazni kell a tevékenység célját, formáját, a vezetők nevét, lakcímét és a csoport működési helyének megjelölését, amennyiben van, alapító okiratát és működési szabályzatát. Az öntevékeny csoport a Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzat útján különböző erőforrásokért a rektorhoz, illetve a kar vezetőjéhez fordulhat. A részére így biztosított összeggel, anyagi eszközökkel (elszámolási kötelezettséggel) maga gazdálkodik. A ME-HÖK, illetve a MESZ pályázatok útján támogatja az egyetemi öntevékeny csoportokat. A támogatások elnyerésének feltétele az öntevékeny csoport Diák Irodán való regisztrációja.
Az öntevékeny csoport regisztrációjához kérjük a regisztrációs lapot kitölteni, és a szervezet vezetője által aláírva a Diák Irodába eljuttatni, valamint elektronikus formában a diakiroda@uni-miskolc.hu címre megküldeni.
Az öntevékeny csoport alakításának nem feltétele önálló székhely megléte. Amennyiben az öntevékeny csoport működési helye valamelyik egyetemi szervezeti egység, csatolni kell az adott egység vezetőjének hozzájárulását is. A regisztráció a tanév végéig szól. Az öntevékeny csoport regisztrációját szeptember 30-ig meg kell újítani a módosult adatokat tartalmazó, a szervezet vezetőjének aláírásával ellátott regisztrációs lap leadásával, vagy a szervezet vezetője nyilatkozatával, miszerint a csoport tovább működik és a megadott adatok változatlanul helytállóak. Ellenkező esetben a csoportot megszűntnek tekintjük és a nyilvántartásból töröljük.

Regisztrációs lap itt letölthető!

A 2014/2015-ös tanévben regisztrált öntevékeny csoportok:

(a csoportok leírása, képvisleőinek adatai a Diák Irodán megtekinthetők)

1 AAPG – American Association of Petroleum Geologist
2 Acélvárosi Burschok Baráti Társaság
3 AIESEC Miskolc Helyi Bizottság
4 Anczug Tanszék Baráti Társaság
5 Antropomorf Társadalomtudományi Műhely
6 B.A.K-ELIT Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
7 Bányász Klub
8 Borsodi Homályos Baráti Társaság
9 Cantusok Köre
10 Citromfa Politikai Műhely
11 Dudujka-völgyi Rókák Baráti Társasága (DVR)
12 E/2 Gépész Klub
13 E/4 Gépész Klub
14 Egészségügyi Hagyományőrző Társaság
15 Energetikai Szaktanács
16 ESN Miskolc
17 Fafaragó Öntevékeny Diákkör
18 Gazdász Klub
19 Gépgyártói Szaktanács
20 Géptervező Szaktanács
21 Igazságot Szent Ivó Kosainak Baráti Társaság
22 Informatikus Szaktanács
23 Innovatív Egyetemisták Nonprofit Egyesülete                 (Formula Racing Miskolc)
24 Jogász Örökbaráti Egyesület
25 Kohász Akadémisták Köre
26 Korhely Baráti Társaság
27 KözLife MeKoli Uni-Kum
28 Lajhár Tanszék Baráti Társaság
29 Leányvári Boszorkák Baráti Társaság
30 Liget Szépe Társaság
31 Logisztikai Szaktanács
32 Miskolci Akadémisták Baráti Társasága
33 Miskolci Egyetem Hegesztési Szakosztály
34 Miskolci Egyetem Nőikara
35 Miskolci Egyetem Rézfúvós Együttes
36 Miskolci Egyetem Vonószenekara
37 Miskolci Egyetemisták Innovatív Fejlesztő Csoportja
38 Miskolci Egyetemisták Szimfonikus Zenekara
39 Miskolci Egyetemisták Zenebaráti Köre
40 Miskolci Fekete Farkasok Asztaltársasága
41 Miskolci Fogd a Kupát Társaság
42 Miskolci Korsóürítő Asztaltársaság
43 Miskolci Szalamandrák Baráti Társaság
44 Miskolci Uni Dance Company
45 Műszaki Menedzser Szaktanács
46 Prizma Klub
47 Pro Scientia Hallgatói Öntevékeny Kör
48 Szemere Bertalant Hagyományőrző Egyesület
49 Vadlaw című újság
50 Vegyipari Gépész Tanács
51 Villamosmérnöki Tanács
52 Zenész Klub

Leave a Reply