New York-i ösztöndíj lehetőség – 2013!

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) New York-i irodájába keres a külhoni
magyar közösségek nemzetközi jogvédelme iránt érdeklődő, angolul
felsőszinten beszélő gyakornokot.

A programra olyan magyar állampolgárságú, magyarországi felsőoktatási
intézményben tanuló vagy már diplomát szerzett fiatalok jelentkezését
várjuk, akik 12 hónapra el tudják kötelezni magukat szervezetünknél.
Pozitív döntés esetén a gyakornoki munka kezdete 2013. október-2014.
január.

Kik jelentkezhetnek?
– egyetemi vagy főiskolai hallgatók, akik az 5 vagy 3+2 éves képzésből már
legalább 3 évet elvégeztek, és jelenleg is ugyanazon a szakterületen
folytatják tanulmányaikat;
– diplomás fiatalok, akik az 5 éves egyetemi tanulmányaikat vagy a
mesterszakos képzést 2012. október 1. után fejezték be;
– olyan PhD-hallgatók, akik PhD-tanulmányaikat maximum egy évvel előző
tanulmányaik befejezése után kezdték el.

további információk…

AZ EGRI ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA, A MISKOLCI EGYETEM, AZ ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS VERSMONDÓ EGYESÜLET ÉS AZ EKF HÉBÉ-JUVENTOS EGYESÜLET
KORTÁRS HANGON

IX. ALKALOMMAL HIRDETI MEG NEMZETKÖZI
IRODALMI PÁLYÁZATÁT HALLGATÓI RÉSZÉRE.

PÁLYÁZNI LEHET:
KÉT MŰVEL – VERS VAGY PRÓZA – EGYENKÉNT MAXIMUM 2 GÉPELT OLDAL
TERJEDELEMBEN, SZABADON VÁLASZTOTT TÉMÁBAN.

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ: 2013. FEBRUÁR 17.
A PÁLYÁZATI TÉMÁK NEM KÖTÖTTEK.

A PÁLYÁZATOKAT NÉV, INTÉZMÉNY, ÉVFOLYAM, SZAK, E-MAIL CÍM MEGJELÖLÉSSEL
A kortárshangon@ektf.hu CÍMRE KÉRJÜK ELJUTTATNI,
ÉS FELTÖLTENI A vers.hu KÖLTÉSZETI HONLAP „OSZD MEG A VERSED” ROVATÁBA!

További részletek: www.vers.hu

Tejel a Disznó! Pályázati felhívás a legrosszabb reklámok újragondolására

A legjobb újraértelmezés 100 000 Ft-ot ér!

Az Aranydisznó-díj alapítója, a Bistro Reklámügynökség pályázatot hirdet a legrosszabb reklámok újragondolására. Az Aranydisznó egyik fő célja felhívni a figyelmet a reklámszakma elöregedésére, és esélyt adni a fiatal kreatívoknak, hogy megmutathassák tehetségüket.

November 29-én az Akvárium Klubban osztották ki az Aranydisznó-díjakat a Bistro Reklámügynökség és az Index által meghirdetett reklámmoslék verseny győzteseinek. A 2010 és 2012 között Magyarországon megjelent reklámok megmérettetésén hét kategóriában, három-három jelöltre szavazhattak a reklámfogyasztók az Aranydisznó facebook oldalán.

Most itt a lehetőség, hogy a kritizálást kreatív ötletelés kövesse, és a 25 év alatti fiatalok megmutassák, hogy ők hogyan népszerűsítenék azokat a termékeket, amelyeknek reklámjai a legrosszabbnak bizonyultak a fogyasztók körében.

A pályázatokat 2013. január 31-ig várják az aranydiszno@bistroreklam.hu e-mail címre. A pályaművekre február 11-től lehet szavazni az Arany Disznó facebook oldalán.

A legtöbb like-ot gyűjtő pályázat beküldője 100 000 Ft pénznyereményben részesül, továbbá a nyertes pályaművet eljuttatják az Aranydisznó-díj nyertes cégének. Ezzel lehetőséget biztosítanak a pályaművek későbbiekben való megvalósulására, azaz egy sikeres, új kreatív generáció megszületésére.

A kiírás elérhető az Aranydisznó facebook oldalán (www.facebook.com/aranydiszno).