Kedves Hallgató!

Örömmel tájékoztatom, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2013/2014. tanév tavaszi félévében is meghirdeti az Ujvári János diplomadíj pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében. A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok 150, 125 és 100 ezer forint értékű anyagi elismerésben részesülnek.

további részletek…

Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködés támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.

Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg.

Az együttműködés keretében felsőoktatási együttműködés, közös tudományos kutatási és felsőoktatási folyamatok lebonyolításának támogatására nyújtható be pályázat német nyelven.

Pályázati lehetőségek és határidők:

1. Rövid (3 napos) felsőoktatásban oktató, kutatói ösztöndíjakra:

2014-ban folyamatosan

2. Felsőoktatás oktatói, kutatói 1 hónapos ösztöndíjaira:

2014. március 15., május 15., október 30. és december 15.

3. Semester- Ösztöndíjak PhD -hallgatók részére:

2014. március 15., október 30.

4. Ausztriai nyári nyelvtanfolyamon való részvétel PhD- hallgatóknak:

2014. március 15.

5. Osztrák-magyar együttműködési PROJEKTPÁLYÁZATOKRA:

2014. március 15 és október 30.

További infomrmációk…

Immár 10. alkalommal kerül meghirdetésre a KORTÁRS HANGON című nemzetközi irodalmi pályázatunk. Csatoltan küldöm a kiírást és az adatlapot.

Kérem,  pályázzatok és népszerűsítsétek az ismerőseitek, barátaitok között.

A legsikeresebb pályaművekből egy válogatott kötetet jelentetünk meg a költészet napjára.

leírás, jelentkezési lap

Tisztelt Hallgató!

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2013/2014. tanév őszi és tavaszi félévében is meghirdeti az Ujvári János diplomadíj pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében. A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok 150, 125 és 100 ezer forint értékű anyagi elismerésben részesülnek.

A pályázatra való jelentkezés határideje 2013. november 7., a leadásra 2014. február 24.

A pályázatról bővebb információ és a részletes kiírás az SZTNH képzési oldalán található:

http://www.sztnh.gov.hu/hivatalrol/IP_oktatas/ujvari_diplomadij.html

Az Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány (OMAA)/
Stiftung Aktion Österreich-Ungarn (AÖU) Kuratóriumának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a 2013. évre

Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködés támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.
Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg.
Az együttműködés keretében felsőoktatási együttműködés, közös tudományos kutatási és felsőoktatási folyamatok lebonyolításának támogatására nyújtható be pályázat német nyelven.

Pályázati lehetőségek és határidők:

1. Rövid (3 napos) felsőoktatásban oktató, kutatói ösztöndíjakra:
2013-ban folyamatosan

2. Felsőoktatás oktatói, kutatói 1 hónapos ösztöndíjaira:
2013. október 30. és december 15.

3. Semester- Ösztöndíjak PhD -hallgatók részére:
2013. október 30.

4. Osztrák-magyar együttműködési PROJEKTPÁLYÁZATOKRA:
2013. október 30.

Pályázataink teljes szövege megtalálható:

http://www.omaa.hu

Információ az alapítvány Titkárságán kérhető:
E-mail:omaa@omaa.hu