A német parlament ösztöndíjáról szóló információs rendezvényre való felhívást Innen letölthetitek.

(Utolsó évfolyamokban tanuló hallgatóknak, ill. fiatal, 30 év alatti pályakezdöknek, akik nagyon jól beszélnek németül)

A Nabors Drilling International nevű cég a világ egyik piacvezető olajfúró tornyokat gyártó vállalata. Karunknak, illetve a Miskolci Egyetemnek több évre visszamenő kapcsolata van ezzel a globális vállalattal. A cég egyik képviselője november 11-én abból a cégből látogat el Egyetemünkre, hogy olyan mérnök hallgatókat keressen, akik érdeklődnek az olajipar iránt, jól beszélnek angolul és tanulmányaik után szívesen dolgoznának külföldön. A cég által kiválasztott hallgatók tanulmányaik befejezéséig magas összegű ösztöndíjban részesülnek (kb. 400 dollár/hó). Tavaly például 4 hallgató kapta meg ezt a lehetőséget karunkról.

A Gépészmérnöki és Informatikai Kart november 11-én 11:00-kor látogatja meg a cég képviselője. A tájékoztató az Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Tanszéken (A/3 kerül II. emelet) megrendezésre. Akinek komolyabban felkeltette az érdeklődését ez a lehetőség, annak célszerű egy angol nyelvű önéletrajzot hoznia a tájékoztatóra, mivel a tájékoztató után a cég képviselője szeretne beszélgetni személyesen is az érdeklődőkkel.

A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) a magyar hallgatóknak, diplomásoknak és kutatóknak valamint tudományos fokozattal rendelkező főiskolai, egyetemi oktatóknak és kutatóknak minden évben németországi tanulmányi és kutatói ösztöndíjakat kínál. A 2010/2011-es tanévben Magyarországon körülbelül 150 ösztöndíjat ítélt meg a DAAD a következő programokban. A 2011/2012 tanévre a pályázati határidő 2010. november 15. A „Posztgraduális ösztöndíj művészek és építészek számára” program kivételével pályázni postai úton a Magyar Ösztöndíj Bizottságnál (MÖB) lehet.

További információk, letölthető anyagok ITT.