A Gólyabál az ünnepélyes megnyitó után idén  – ha Ti is úgy akarjátok – a gólyák táncával kezdődne. Erre várjuk táncos kedvű gólya párok jelentkezését. A betanított tánc profi tréner segítségével angol keringő lesz.  Táncruhát a produkció idejére biztosítunk.

A nyitótánci részvételhez szükséges az oktatáson 4-5 alkalommal részt venni.  Az oktatás szerdánként 18.00-20.15-ig lesz.

Jelentkezni előzetesen október 10. 16.00-ig lehet Hugli Emesénél, a Diák Irodában, vagy a huglie@uni-miskolc.hu e-mailen.

Az első oktatás október 10-én (szerda) 18.00-tól kezdődik! Ide célszerű olyan alkalmi cipőt hozni, amiben a bálon is szeretnél táncolni, és kényelmes ruhát.

A Gólyabál pontos programjáról, fellépőkről, jegyárakról hamarosan mindent megtudhattok.

Kassai Fehér Éjszakák szokatlan időben és váratlan térben mutatja be a kortárs művészeteket. A fények és hangok éjszakája vitathatatlanul különleges élményt és kalandot nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Miskolcról külön buszok indulnak a rendezvényre október 6-án szombaton. A jegy ára 900 Ft (kilencszáz), ami tartalmazza az oda és visszautat. (Indulás Miskolcról 17 órakor, Kassáról vissza hajnali 2 órakor). A szabadtéri rendezvény (fény, zene, hang, tánc) ingyenes.

Részletek és jegyvásárlás a Tourinform-Miskolc Irodában (Tel: 46/350-439) október 5. 12.00 óráig, részletes program itt:
http://www.biela-noc.sk/hu/doprava/

2012. október 6-án szombaton már harmadik alkalommal, ezúttal a Kassa – Európa Kulturális Fővárosa 2013 projekt felvezető eseményeként rendezik meg a Fehér éjszaka (Nuit Blanche) nevet viselő kulturális programot Kassán.

A francia példa alapján megvalósuló esemény – amelynek elsődleges célja a kortárs művészeti irányzatok megismertetése és népszerűsítése – Kassa legnagyobb és az ország egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó ilyen jellegű rendezvényének számít, tavaly közel 50 ezren látogattak el rá.

A kortárs művészeti bemutató több rendhagyó helyszínen zajlik, köztük parkokban, templomokban és uszodában is. A rendezvény programjairól közel másfél száz, francia, olasz, német, portugál, svájci és szlovákiai művész gondoskodik.

2012-ben immár harmadszor kerül megrendezésre az XTB tőzsdeversenye, ám idén először minden tanulót és intézményt egyedi rangsorral várunk!

A diákoknak a Közép – Európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) ajánlotta fel a teljes „100 órás Tőzsdei Tanfolyam és Felkészítés” moduljukat a vizsgára.

Az intézmények pedig ringbe szállnak először az XTB Vándorkupáért, a rangsort a résztvevő diákok eredménye teszi ki.

Versenyünk fő célja a pénzügyi kultúra emelése, ezért számos egyedi képzési programmal, előadással és egyéb oktató anyaggal várjuk a versenyzőket.

Természetesen a verseny során rengeteg exkluzív nyereménnyel is gazdagodhatnak a résztvevők, több mint 350 nyertese lesz a versenynek, fődíj egy Audi A3!

A részvétel teljesen ingyenes, kérem segítsen a diákok körében népszerűsíteni versenyünket, ne maradjanak le hallgatóik erről a tanulási lehetőségről.

Versenyünkről további információt az alábbi honlapon találtok:  tozsdeverseny.xtb.hu

Idén ismét megrendezésre kerül két országos szakmai versenyünk a “BigOne – mérlegen a tudásod” és az “Ericsson Programozó Bajnokság”, melyre hallgatók és frissdiplomások jelentkezését várjuk. A nevezés díjtalan mindkét esetben, valamint az értékes nyeremények mellett a karrierjüket is megalapozhatják a legjobbak.

További információk:

Amennyiben van rá lehetőség, kérem tegyék közzé a versenyeink rövid ismertetőjét. Ha további infórmációra lenne szüksége, írjon az arpad.koncsek@ecosim.hu email címre!

A Miskolci Galéria és a Hassler Énekegyüttes

tisztelettel meghívja Önt és hozzátartozóit

a

„Hassler Énekegyüttes és barátai”

sorozatának következő rendezvényére,

2012. szeptember 27-én, csütörtökön 19 órára.

Vendégünk:

Vass Tibor

József Attila-díjas költő

Helyszín:

Miskolci Galéria – Rákóczi-ház

(Miskolc, Rákóczi utca 2., bejárat a Széchenyi utca felől)