Tisztelt Hallgatók!
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének megbízása alapján egy egynapos, rangos szakmai konferenciára kerül sor a gazdasági kormányzás és az európai szemeszter kapcsán 2013. december 6-án a Budapest Music Centerben (BMC), körülbelül 100-120 ember részvételével.
A konferencia két fő témája a 2014-es éves növekedési jelentés, valamint az ahhoz szorosan kapcsolódó foglalkoztatottság és szociális felzárkózás, továbbá az egyes országokra vonatkozó specifikus ajánlások. Mindkét téma egy-egy félnapos szekció keretében kerül tárgyalásra.

A konferencia tervezett felszólalói lesznek többek között: Szőcs Tamás (képviseletvezetı, Európai Bizottság Magyarországi Képviselete), Balog Zoltán (emberi erıforrások miniszter), Cséfalvay Zoltán (parlamenti és gazdaságstratégiáért felelıs államtitkár), Andor László (az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelıs biztosa), valamint az Európai Bizottság több tagja (pl. Marco Buti, Agnieszka Skuratowicz), továbbá a lengyel foglalkoztatási és szociális miniszter.

A programmal kapcsolatosan a szervezık tájékoztatást tartanak a Miskolci Egyetem hallgatói részére
2013. október 16-án (szerdán) 11.30 kezdettel a B/2. ép. fszt. 102. sz. („kis kék”) teremben.
A tájékoztatót a szervezık mintegy 25-30 percesre tervezik.

További információk

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány önkénteseket vár miskolci ügyelői stábjába.

Jelentkezhet minden 20 és 55 év közötti felnőtt, aki kész meghallgatni, elfogadni és online, illetve később telefonos konzultációval segíteni a hozzá forduló gyerekeket, fiatalokat.

A jelentkezők a szakmai tanfolyam elvégzése után minimum 2 év aktív ügyeletet vállalhatnak a Kék Vonal Chat felületen, illetve később a Kék Vonal Lelkisegély-vonalon. Ügyeletvállalás hétköznapokon a délutáni órákban lehetséges.

Az ügyelők munkáját esetmegbeszélő csoport támogatja.
A segítő beszélgetésben szerzett tapasztalatról, gyakorlatról igazolás szerezhető.

A tanfolyam 2013. novemberében indul.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány fenntartja a jogot, hogy tanfolyamait csak megfelelő számú jelentkező esetén indítja el.

Jelentkezés és további információ:

Kék Vonal Önkéntesképzés – MISKOLC
telefonszám: 06 30 8557528
e-mail: miskolconkentes@kek-vonal.hu
web: www.kek-vonal.hu

Betöltötted a 18- at, de a 31-et még nem?

Kipróbálnád magad egy másik egzotikus földrészen, új körülmények közt, megismernél vadonatúj embereket? Esetleg szereted a gyerekeket? Mit szólnál egy izgalmas, egész életedet meghatározó afrikai kiküldetéshez?

Rád van szükség! Kongó, annak is a fővárosa: Kinshasa tárt karokkal vár Téged! A 10 éves Afrikáért Alapítvány az EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) jóvoltából kihagyhatatlan ajánlattal járul hozzá ehhez a fantasztikus humanitárius misszióhoz.

A 2012-2014 között három turnusban összesen 15 önkéntest juttathatunk el kongói intézményeinkbe. Az elmúlt évben már tízen kiutaztak, és nagy sikerrel teljesítették a missziót College Othniel iskolában és a La Providence árvaházban. Légy Te is a következő önkéntes csapat tagja!

Amit biztosítunk:

- Kiutazás:

o A repülőjegy árának 90%- a,

o előzetes felkészítés, a kötelező oltások, vízum.

- A kiküldetés teljes idejére KongóBetöltötted a 18- at, de a 31-et még nem?

- A kiküldetés teljes idejére Kongóban:

o ellátás: étkezés, szállás, egészségbiztosítás

….további részletek

jelentkezési lap

Dátum: 2013. november 07

Helyszín: a DLA Piper budapesti irodája (elérhetőség alább)

Részletes program:
13.00 Köszöntés, majd az iroda rövid bemutatása
13.30 Office tour – Bepillantás az iroda életébe
14.00 Kerekasztal beszélgetések kisebb csoportokban ügyvédjelöltek és ügyvédek aktív részvételével
15.00 Szünet
15.30 CV és motivációs levél írás másképp – azaz az értékelés jellemző folyamata és főbb szempontjai
16.00 Próbainterjúk, majd az elhangzottak közös kiértékelése
17.00 A hivatalos program vége, networking az iroda jogászainak aktív részvételével

A rendezvény résztvevői egy szakmai tesztet kapnak útravalóul, amely megoldása és visszaküldése esetén részletes értékelést adunk az elért eredményről és a fejlesztendő területekről / készségekről.

Regisztráció…