A Diák-Meló iskolaszövetkezet az alábbi pozícióba várja jelentkezéseteket:

Kiemelt partnerünk, egy vezető mobilkommunikációs cég megbízásából vezetői utánpótlás biztosítására keresünk potenciális csoportvezető- jelölteket

Akiket keresünk, azok az alábbiakkal kell rendelkezzenek

- Felsőfokú végzettség

- Ambiciózus, vezetői készségekkel rendelkező személyiségek

- Ügyfélközpontú szemléletet képviselnek

- Tárgyalási szintű angol nyelvtudás

- Előny, ha van már valamilyen jellegű (akár egyetemi, akár sportszervezésben ) vezetői tapasztalata

- Viszont nem kizáró ok, ha valaki pályakezdő

Jelentkezni a barkai.gabor@diakmelo.hu címen fényképes önéletrajzzal lehet.

Jelentkezz Magyarország leggyorsabban bővülő nemzetközi táborának csapatába!

A Funside Egyesületnél büszkénk vagyunk rá, hogy már hetedik éve szervezünk táborokat, ahova ma már több tucat országból érkeznek gyerekek és fiatalok. Idén nyáron 14-féle balatoni táborunkkal az ország legszélesebb kínálatát tudjuk felmutatni, emellett ismét indítunk napközis turnusokat budapesti helyszínünkön is.

Csapatunk fiatal, vidám és nagyon lelkes: mindenünk a táborozás és számunkra a Funside több, mint egy munkahely. Ugyanakkor nem jutottunk volna el idáig, ha nem dolgoznánk nagyon keményen azon, hogy a lehető legszínvonalasabb és legélvezhetőbb programot hozzuk létre táborozóink számára. Táboraink idén budapesti és balatoni helyszíneinken egyaránt több új programmal is jelentkeznek, ezért tovább bővül a Funside Csapat is.

Ha te is egyetértesz céljainkkal, jelentkezz a csapatunkba még ma!

Ezek a pólók még gazdára várnak

Ezért csatlakozz hozzánk:

• izgalmas, változatos és hálás nyári munkát nyújtunk
• egy dinamikus, lelkes és összetartó csapat tagja lehetsz
• ha jól teljesítesz, mi több nyáron át számítunk rád
• nyáron is a szakterületeden dolgozhatsz
• a magyarországi táborok között versenyképes fizetést nyújtunk (kivétel: az “önkéntes” pozíció díjazás nélküli, elsősorban tapasztalatszerzésre irányul)
• balatoni táborunkban szállást és ellátást is biztosítunk tanárainknak
• végül – de nem utolsó sorban – értékes tapasztalatot szerezhetsz és referenciának is előnyös lehet, ha nálunk töltöd a nyarat

További részletek…

Érdekel a külföldi munkavállalás, szakmai gyakorlatot szeretnéd kint tölteni, vagy nyári munkát keresel valamelyik tengerparton?

Várunk a Miskolci Egyetemen Téged is:)

NYÁRI MUNKA A LEGSZEBB TENGERPARTOKON:
Sem előzetes szakmai tapasztalat, sem hallgatói jogviszony nem szükséges, csak egy idegen nyelv társalgási szintű ismerete (angol vagy német). Jól hangzik? :)

Mi az, ami garantált:

• szállodai munkakör (jelentősége: elenyésző :)
• bulik, élmények, utazás
• beach, beach, beach & beach party & sunshine

FELTURBÓZNÁD A SZAKMAI GYAKORLATODAT?
Hidd le, hogy lesznek ötleteink!! ;) Mit szólnál Ibizához, Fuerteventura szigetéhez, Santorinihez vagy mondjuk Norvégiához? Még bátrabb vagy? Akkor is van meglepetésünk: USA vagy Új-Zéland..?

Szívesen hallgatnád meg idei résztvevőink beszámolóit és kérdeznél tőlük?

ELŐADÁS HELYSZÍNE: Miskolci Egyetem A1 épület, 3. emelet 315. terem
IDŐPONT: március 12. (kedd) 16:00!

Ha kérdésed van, keress bátran! Elérhetőségem: zsanett@dri.hu!

Jelenleg betöltésre váró pozíciónk a miskolci Schönherz Iskolaszövetkezetnél aktív, nappalis hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok részére:

  1. Marketing és értékesítő munkatárs Feladat: print reklámanyagok gyártásával foglalkozó cég marketing stratégiájának megalkotása és megvalósítása, új partnerek felkutatása, felkeresése, ez által új üzletek behozása.

    Elvárások: marketing alapismeretek

    További részletek és jelentkezés:

    https://schonherz.hu/hirdetesek/Miskolc/adminisztrativ/3242-marketing-es- ertekesito-munkatars

  2. Turisztikai értékesítő munkatárs Feladat: turisztikai kártyarendszer értékesítése: partneri kör kialakítása, szerződéskötés, partneri kapcsolattartás.
    Elvárások: Turizmus, marketing, értékesítés, számítógépes ismeret (felhasználói szint), szakmai szoftverhasználat, saját gépkocsi, jogosítvány

    További részletek és jelentkezés:

    https://schonherz.hu/hirdetesek/Miskolc/adminisztrativ/3237-turisztikai- ertekesito-munkatars

  3. Vegyipari gépész gyakornok
    Feladat: géptervezés AutoCad-ben és Inventorban, Word, Excel, magabiztos használata. A

    munka rugalmas, akár otthonról is végezhető, csak a kiadott feladatokkal kell haladni. Elvárás: angol nyelvtudás, minimális szakmai tapasztalat

További részletek és jelentkezés:

https://schonherz.hu/hirdetesek/Miskolc/gepeszmernok/2122-vegyipari-gepesz- gyakornok

Építsd személyesen a jövődet – gyere el a HVG Állásbörzére!

Tégy valami igazán hasznosat a jövőd érdekében! Ehhez nyújt teljes körű támogatást Számodra a HVG Állásbörze 2013. február 26-27-én a SYMA Rendezvényközpontban. Itt személyre szabott karrier tanácsokkal, több ezer állás- és képzési ajánlattal, külföldi ösztöndíj lehetőségekkel, és különleges szakmai újdonságokkal, valamint innovatív, játékos programokkal várnak a szervezők.

Szerezz szakmai tapasztalatot már a hallgatói évek alatt!

A releváns szakmai gyakorlat megléte egyre több munkahely esetében tekinthető alap elvárásnak a pályakezdő jelentkezők esetében is. Tégy eleget ennek a kihívásnak, és találd meg álmaid szakmai gyakorlati helyét itthon, vagy akár külföldön, illetve válogass a különféle diplomamunka írási lehetőségek közül! Az ország legnépszerűbb karriervására minden évben számít a mérnöki/műszaki, gazdasági, informatikai területen tanulók, illetve jó nyelvtudással rendelkező hallgatók részvételére.

Karrier Fórum – a leghasznosabb információk egy helyen

Az állásbörze előadótere Téged is vár színes programkínálatával. Kerülj lépéselőnybe a munkaerőpiacon az álláskereséssel és munkavállalással kapcsolatos előadások segítségével! Melyek a legkreatívabb álláskeresési technikák, vagy hogyan lehet releváns munkatapasztalatra szert tenni a felsőoktatás évei alatt? Ilyen és ezekhez hasonló aktuális kérdésekre is választ kaphatsz a 14 egyedülálló előadás keretein belül.

Személyre szabott tanácsadások – limitált helyek!

A karriervásáron nem csupán sokszínű álláskínálat vár Rád, ám személyre szabott karrier, CV és grafológiai tanácsadást is igénybe vehetsz, illetve részt vehetsz magyar és angol nyelvű próbainterjún , amelyek segítséget nyújthatnak az álláskeresésben.

Ajánld a börzét – nyerj egy 2 szeméyes utat Rómába!

Ha regisztrációdat követően minimum 3 ismerősödnek ajánlod a rendezvényt az állásbörze honlapján keresztül, bejelentkezett felhasználóként, az értékes nyeremények mellett Tied lehet a fődíj is, amely egy felejthetetlen 5 napos utazás 2 fő részére, az örök városba, Rómába!

Regisztrálj a honlapon, jelentkezz a programokra, tudj meg még többet a rendezvényről: www.hvgallasborze.hu