A JavaMaster egyedülálló lehetőség

Számos pályakezdő kénytelen szembesülni azzal a helyzettel, hogy hiába kifogástalan a pályázati anyaga formailag és tartalmilag, hiába szerepel sikeresen az állásinterjún, végül mégsem ő lesz a kiválasztási folyamat befutója. Miért lehet ez?

A munkaadó indoka sok esetben az, hogy az illető nem rendelkezik elegendő szakmai ismerettel vagy tapasztalattal a pozíció betöltéséhez, így nem tudná munkáját a tapasztalt munkavállalókhoz hasonló önállósággal elvégezni. A másik ok az lehet, hogy a munkaadónak már a próbaidő alatt nagyon sok pénzt és energiát kellene az új kolléga képzésére fordítani ahhoz, hogy el tudja látni a rá váró feladatokat.

Hogyan tehet eleget a jelentkező az elvárásnak, ha minden vállalat ezzel az indokkal utasítja el? A JavaMaster – Magyarországon elsőként – ideális megoldást nyújt azoknak a pályakezdőknek, akik Java programozóként képzelik el a jövőjüket, ám még nem rendelkeznek magabiztos ismeretekkel.

Így lehetsz profi Java fejlesztő – kockázatok nélkül!

A JavaMaster nem csak kevés szakmai gyakorlattal rendelkező pályakezdők jelentkezését várja: akkor is érdemes jelentkezned, ha már dolgozol, de úgy érzed karriered elakadt, nem sikerül előrelépned. Ha a kiválasztás során bizonyítod, hogy magabiztos Java programozási alapismeretekkel rendelkezel, akkor az alábbi lehetőségek várnak rád:

  • Személyre szabott, professzionális karrier tanácsadás, önéletrajz szerkesztési tippek, interjútechnikai tanácsadás annak érdekében, hogy a vállalat egyik ügyfele Téged válaszon ki.
  • Amennyiben valamely ügyfél kiválasztott, egy 6 hetes komplex JavaEE képzésen vehetsz részt (budapesti helyszínen), ahol sokéves tapasztalattal rendelkező oktatóktól tanulhatsz – leendő munkaadód szponzorálásával!
  • Végül elkezdheted a munkát a magyar- és nemzetközi munkaerőpiac egyik legversenyképesebb szakmájában, Java fejlesztői munkakörben.

Mit kell tenned mindezért? Az egyetlen elvárás Veled szemben, hogy ezt követően legalább egy évet tölts a képzésedet finanszírozó vállalatnál.

Comments are closed.

Post Navigation