DAAD Ösztöndíjak

A Német Felsőoktatási Csereszolgálat, – röviden DAAD – évente közel 70.000 támogatottjával a maga nemében a világ legnagyobb ösztöndíjakat nyújtó szervezete. A DAAD támogatási lehetőségeket kínál a magyar hallgatók, diplo­mások, oktatók és kutatók részére, akik tanulmányaikat vagy kutatásaikat illetve ezek egy részét Németországban szeretnék elvégezni. Ezenfelül a DAAD a német külügyi kulturális- és oktatáspolitika sok területéhez hozzájárul. Többek közt a nagyobb magyar…

Campus Hungary Pályázat

A Balassi Intézet ismét meghirdeti a CAMPUS HUNGARY ösztöndíjakat, melyekre 2013. OKTÓBER 10-ig lehet pályázni. A program a világ összes országába, a tudomány minden területén biztosít ösztöndíjakat az Ön számára is. Az eddigi kiírásoknak köszönhetően több mint 4200-an kutattak, vagy folytattak résztanulmányokat a világ öt kontinensének 70 országában. A hallgatók féléves részképzésre, szakmai gyakorlatra, rövid és…

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzat Közgyűlése pályázatot hirdet kollégiumi bizottsági tagság betöltésére. Pályázatot nyújthat be, minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező kollégista hallgató! A pályázat benyújtási határideje: 2012. szeptember 21. 12 óra. A pályázatnak tartalmaznia kell a hallgató: 1.     fényképes önéletrajzát 2.     neptun kódját 3.     e-mail címét, telefonszámát A pályázatot személyesen kell leadni a B/2…

Duna House filmpályázat 2012

Használd a fantáziád, kapd elő a kamerád és nyerj! A Duna House rövidfilmpályázatot hirdet, ahol az ötleted számít igazán és nem a technikai tudás. Fél, legfeljebb 2 perces alkotásokat várunk, amelyek megmozgatják a nézőket, mert meghökkentőek, viccesek, vagy krokodilkönnyeket csalnak a szemekből. Indulhatsz egyedül, vagy álljatok össze csapatba és nyerjétek meg a 250 ezer Forintos…

Pályázz te is és légy te is tagja egy nagyszerű csapatnak!

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzat Közgyűlése pályázatot hirdet szakos képviselői mandátumok betöltésére, az alábbi szakokon: Modern Filológia (Angol / Anglisztika – Német / Germanisztika) Politológia – Szociológia Magyar – Pedagógia Kulturális Antropológia Filozófia / Szabad Bölcsészet Történelem Felsőfokú Szakképzés A PÁLYÁZAT RÉSZLETES ISMERTETŐJE (DOC)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE

Felkai András Ösztöndíj háttere A Felkai András Ösztöndíjat 2001 őszén a Citibank kezdeményezésére hozta létre az Alapítány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért azzal a céllal, hogy emléket állítson Felkai Andrásnak, az 1990-es évek magyar pénzügyi világának egyik legkiemelkedőbb alakjának, továbbá hozzájáruljon ahhoz, hogy a magyar gazdasági és pénzügyi szektor magasan képzett szakemberekkel gazdagodjék. Az ösztöndíj jogi…

Osztrák-Magyar Nyári Egyetem

A Bécsi Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem idén is megszervezi szokásos Osztrák-Magyar Nyári Egyetemét németül tanuló magyar ill.  magyarul tanuló osztrák hallgatóknak Szombathelyen. A pályázati kiírást és jelentkezés lapot (doc ill. pdf fájlban) mellékelten küldöm. Kérjük, hogy az információt tegyék elérhetövé a hallgatóik számára. Idén is szeretettel várunk mindenkit.

Tanulmánypályázat

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete tanulmánypályázatot hirdet az egyetemek és a főiskolák hallgatói számára „Az európai gazdasági kormányzás átalakítása” címmel, melyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája koordinál. A pályázat teljes tartalmáért kattints ide!

Fotópályázat

Egy pályázati lehetőségre szeretném felhívni szíves figyelmüket, amelyet a tigáz hirdetett meg, és amelynek célja, hogy az önkéntes tevékenységet ösztönözze, egyúttal közhasznú szervezeteket támogasson, akik önkéntesek bevonásával számos feladatot látnak el sikeresen.