New York-i ösztöndíj lehetőség – 2013!

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) New York-i irodájába keres a külhoni magyar közösségek nemzetközi jogvédelme iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot. A programra olyan magyar állampolgárságú, magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló vagy már diplomát szerzett fiatalok jelentkezését várjuk, akik 12 hónapra el tudják kötelezni magukat szervezetünknél. Pozitív döntés esetén a gyakornoki munka kezdete 2013. április-június.
Kik jelentkezhetnek?
*       egyetemi vagy főiskolai hallgatók, akik az 5 vagy 3+2 éves képzésből
már legalább 3 évet elvégeztek, és jelenleg is ugyanazon a szakterületen
folytatják tanulmányaikat;
*       diplomás fiatalok, akik az 5 éves egyetemi tanulmányaikat vagy a
mesterszakos képzést 2012. február 15. után fejezték be;
*       olyan PhD-hallgatók, akik PhD-tanulmányaikat maximum egy évvel előző
tanulmányaik befejezése után kezdték el.

Az ösztöndíjprogram a Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alappal
(www.haesf.org) való partnerségben történik.
Kérjük, jelentkezés előtt figyelmesen olvassa el a partnerszervezetünk
honlapján található információkat, és bizonyosodjon meg róla, hogy a
jogosultak körébe tartozik:
http://haesf.org/professional/eligibility.html!
Az ösztöndíjat elnyerő pályázónak a program letelte után 2 évig
életvitelszerűen Magyarországon kell tartózkodnia.

A kiválasztáskor előnyt jelent:
*       kezdeményezőkészség;
*       rugalmasság, nyitottság;
*       a külhoni magyarságot érintő aktuális kérdések ismerete;
*       számítógép-felhasználói jártasság.
Szakmai gyakorlat hiánya nem akadály.
A kitöltött jelentkezési lapot
(www.hhrf.org/internship/internship2013_1.doc) e-mailben az intern@hhrf.org
címre, ÉS postai úton, a Hungarian Human Rights Foundation, 1255 Budapest,
pf. 66. címre várjuk.
A beküldési határidő: 2012. szeptember 3.

További információk:
Magyar Emberi Jogok Alapítvány
web: www.hhrf.org
e-mail: jozsa@hhrf.org
telefon: +36-1-795 5941

Leave a Reply