Ajánlás

Tisztelt Leendő Kiállító!

A Miskolci Egyetemen hagyomány, hogy évről évre megrendezi az ország legnagyobb vidéki állásbörzéjét, amely a járványhelyzet miatt 1 év kihagyással idén 26. alkalommal invitálja a kiállító cégeket, a hallgatókat és az álláskeresőket a campusra.

A kiállító cégek többsége visszatérő „vendég” a Miskolci Egyetemen, évről-évre részt vesz a börzénken, mely ezúttal is vállalati partnereink segítségére lehet abban, hogy az intézményünk jól képzett, versenyképes tudással felvértezett, az elvárásoknak megfelelő kompetenciákkal rendelkező jelenlegi és volt hallgatói között megtalálják leendő munkavállalóikat. Intézményünk szoros kapcsolatokat ápol az ipari, gazdasági szféra szereplőivel: a cégek jelentős része már a képzés szintjén is együttműködik az egyetemmel: szakmai gyakorlati helyeket kínálnak és ösztöndíjakkal támogatják a hallgatókat, illetve duális képzési lehetőségekkel várják őket.

A régió legnépszerűbb és legnagyobb szabású karrierprogramja alkalmat nyújt az egyetemi hallgatók és fiatal szakemberek, valamint a cégek, vállalatok számára a közvetlen kapcsolatteremtésre. Lehetőséget kínál a cégek számára a bemutatkozásra, állásajánlataik, szakmai gyakorlati helyeik, egyéb karrierlehetőségeik ismertetésére. Egyetemünk hallgatói, volt hallgatói és oktatói számára pedig arra, hogy informálódjanak a diplomások, beleértve a friss diplomások iránti aktuális keresletről.

A börzére mindig sok érdeklődő látogat el, amely a szervezők számára nagy öröm, de egyben kihívás is. A program összeállításáért felelős Miskolci Egyetem Hallgatói Szolgáltatások Osztálya munkatársai idén is igyekeznek készségesen segítséget nyújtani minden „börze szereplő” számára az álláskereséssel, az elhelyezkedéssel, és magával az állásbörzével kapcsolatos minden kérdésben.

Ligetvári Éva
Hallgatói Szolgáltatások Osztálya
vezető